Új év - új szokások Mazars Adóhírlevél 2017/1

Figyelem! Módosul a számla kötelező adattartalma január 1-től, hívja fel a figyelmet a Mazars Kft. Bejegyzésünkben az 1 millió forint vs. 100 ezer forintos értékhatár értelmezésében szeretnénk segítséget nyújtani.

Munkánk során azt tapasztaljuk, hogy nagy a zavar az Áfa törvény és az Art. módosításának eltérő hatályba lépési időpontja körül, napi szinten érkeznek hozzánk kérdések, vagy derül fény nem megfelelő folyamatokra ezzel kapcsolatban. Bejegyzésünkben az 1 millió forint vs. 100 ezer forintos értékhatár értelmezésében szeretnénk segítséget nyújtani.

Az Áfa törvény 169. §-a január 1-től módosult

Eszerint a számla kötelező tartalmi kelléke a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő adószáma abban az esetben, ha a számlán az áthárított adó összege eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot. Ez az értékhatár 2016-ban még 1 millió forint volt, és 2017. január 1-jei hatállyal módosult 100 ezer forintra. Az átmeneti szabályok értelmében kizárólag a 2017. január 1-jén, vagy ezt követően kiállított számlákra érvényes az új értékhatár. Ez azt jelenti, hogy amennyiben 2016-ban került sor a számla kiállítására, de 2017. évi teljesítési időponttal, még a korábbi szabályok érvényesek: csak akkor kellett a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének az adószámát feltüntetni a számlán, ha az áthárított adó értéke legalább 1 millió forint volt.

Miért érdekes ez a szabály?

Kibocsátói oldalon a nem megfelelő adattartalommal kibocsátott számla miatt a kibocsátó mulasztási bírsággal sújtható. Ennél nagyobb a kockázat befogadói oldalon. Mivel a levonási jog érvényesítésének tárgyi feltétele az Áfa törvény előírásainak megfelelően kibocsátott számla, abban az esetben, ha lemarad a vevő adószáma, az adóhatóság megtagadhatja a levonási jog érvényesítését addig, amíg a kibocsátó nem bocsát rendelkezésre egy helyes – már a vevő adószámát is tartalmazó – számlát.

 Nem változik ugyanakkor az Art. arra vonatkozó szabálya, mely szerint a belföldi összesítő jelentéstételi kötelezettséget azon számlák tekintetében kell teljesíteni, amelyeken az áthárított adó értéke az 1 millió forintot eléri vagy meghaladja. Január 1-jétől tehát változatlan azoknak a bizonylatoknak a köre, amelyeket a 65-ös bevallás M lapján szerepeltetni kell. Az elfogadott módosítás értelmében ugyanakkor 2017. július 1-jétől itt is módosul az értékhatár: a jelenlegi 1 millió forintról – a számla adattartalmához kapcsolódó Áfa törvénybeli változásokat lekövetve – 100 ezer forintra csökken.

Amennyiben kérdésük merülne fel, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot Mazars adós kapcsolattartójukkal.