IFRS: Ideje Felkészülni Rövidesen Szeptember

Sok dolguk lesz idén tavasszal-nyáron a 2017-től IFRS alatt jelentőknek, áll a Mazars Kft. március 17-én kiadott sajtóközleményében.

"2016. március 17., Budapest –2017. január 1-jétől az erre köteles tőzsdén jegyzett társaságok és hitelintézetek mellett, minden könyvvizsgálatra kötelezett hazai vállalkozás is dönthet úgy, hogy egyedi beszámolóját a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS-ek) szerint készíti el –  áll a Mazars tanácsadási üzletágának legfrissebb összefoglalójában. A vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: akik az átállás mellett döntenek vagy erre kötelezettek, azoknak a szeptember 30-as bejelentési határidőig alkalmazniuk kell a megfelelő IFRS-képesítéssel rendelkező szakembereket, valamint el kell készíteniük az IFRS-eknek megfelelő számviteli politikát és a – könyvvizsgálattal is alátámasztott – IFRS szerinti nyitómérleget. A Mazars szakértői szerint egyelőre sok veszélyes tévhit övezi a kapcsolódó feladatokat: különösen az anyavállalat felé már eddig is IFRS-alapon jelentő cégek hajlamosak alábecsülni az átállás erőforrásigényét és szakmai feladatait."

A teljes közlemény az alábbi linken tölthető le:

Kapcsolódó anyag

Mazars: IFRS avagy Ideje Felkészülni Rövidesen Szeptember