EKÁER- tanácsadás

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) bevezetése óta megtapasztalhattuk, hogy az EKÁER a vállalkozások életében a legnagyobb horderejű adminisztrációs teherré nőtte ki magát. Ezért EKÁER- tanácsadással segítjük ügyfeleinket a gyakorlatban.

Nincs olyan gazdálkodói kör – legyen az külföldi vagy belföldi telephelyű kis- vagy nagyvállalkozás, gyártó vagy kereskedő –, amelyik egyértelműen kijelenthetné, hogy az EKÁER őt nem érinti, nem kell foglalkoznia vele.

Az EKÁER-rendszer ezenfelül már több alkalommal is módosult. Az EKÁER-változások jelentős pontokat érintettek, ezért fontos folyamatosan követni és megfelelően felülvizsgálni a már működő rendszereket is. A jelentősebb módosítások mellett számos kisebb EKÁER-változás is nehezítette a gazdálkodók és a logisztikai cégek életét. Az EKÁER bizonyos esetekben arra is rámutatott, hogy a tranzakciókat az áfa, a környezetvédelmi termékdíj vagy akár az élelmiszerlánc-felügyeleti díj vonatkozásában sem kezelik megfelelően.

Az ilyen esetekben az EKÁER-rendszer átvizsgálása dupla vagy akár tripla hasznot is eredményezhet, hiszen szerencsés esetben a vállalkozás így hamarabb jut el az áruforgalmi, esetleg a számlázási rendszer hibáinak, hiányosságainak feltárásához, mint az adóhatóság. Már önmagában az EKÁER-bírság mértéke is elérheti az áru értékének 40%-át, nem beszélve az esetleges adóhiányról és adóbírságról, amelyek az áfa, a termékdíj és az élelmiszerlánc felügyeleti díj kapcsán keletkezhetnek.

A Mazars adószakértő csapata az EKÁER-tanácsadás szolgáltatásával segíti a gazdálkodókat, hogy megfelelő információkkal rendelkezzenek az EKÁER-ről. Tanácsadóink nem csupán elméleti oldalról közelítik meg a problémát: EKÁER-tanácsadásunk kiterjed a jogszabályok gyakorlati alkalmazására is. Szakértőink folyamatosan követik az EKÁER-változásokat is, és gyakorlati tanácsaikkal járulnak hozzá az EKÁER változások mindennapi alkalmazásához.

Kinek ajánljuk szolgáltatásainkat?

  • Annak, aki az EKÁER-rendszerrel kapcsolatban még egyáltalán nem tájékozódott, de a közösségen belül szerez be, vagy oda értékesít árut.
  • Annak, aki első belföldi termékértékesítési tranzakciójában értékesítőként vagy vásárlóként vesz részt.
  • Annak, aki élelmiszerrel, építőipari alapanyagokkal, mezőgazdasági termékekkel, fával vagy ruházati termékekkel kereskedik, és bizonytalan az EKÁER rendszer előírásaival kapcsolatban.
  • Annak, aki nem biztos abban, hogy tranzakciói után egyáltalán kötelezett-e EKÁER-szám igénylésére.
  • Annak, aki már igényelt EKÁER-számot a tranzakciói után, de nem biztos abban, hogy ezt megfelelően tette, vagy abban, hogy minden esetben rendben vannak a jelentései.
  • Annak, aki az EKÁER-változások miatt szeretne egyeztetni arról, hogy őt milyen mértékben érintik a változások.
  • Annak, aki a nagy EKÁER-köteles tranzakciószám miatt szeretne kialakítani egy transzparens és rugalmas rendszert az EKÁER-számok igénylésére.
  • Annak, aki intermodális fuvarozásban vesz részt, vagy termékei, alapanyagai ilyen fuvarral kerülnek Magyarország területére.
  • Annak, akinek nevében a partnere végzi a bejelentéseket, de szeretne meggyőződni arról, hogy ez rendben történik-e.
  • Mindenkinek, aki bizonytalan az EKÁER-rendszer bármelyik elemét illetően.

Miben tudunk segíteni?

  • Felmérjük az EKÁER-rendszerrel és az EKÁER-jelentésekkel összefüggő kockázatokat.
  • EKÁER-tanácsadásunkkal átfogó tájékoztatást és iránymutatást adunk, és segítünk a gyakorlati alkalmazásra is lefordítani a kötelezettségeket.
  • Az EKÁER-változások kapcsán felülvizsgáljuk, hogy a változások milyen mértékben érintik az adott társaságot, és segítünk hozzáilleszteni az EKÁER-változások miatt szükséges lépéseket a meglévő rendszerekhez.
  • Igény esetén részt veszünk a tervezési folyamatban, és együttműködünk a társaság logisztikai és pénzügyi osztályaival annak érdekében, hogy optimalizáljuk az EKÁER-rendszert.
  • Felülvizsgáljuk a korábban kialakított belső EKÁER-rendszereket, és feltárjuk a hiányosságokat.
  • Szakmai és gyakorlati támogatást nyújtunk az EKÁER-ellenőrzések során.

Amennyiben kérdése van, kérjük, keresse tanácsadó kollégáinkat.

 

Kapcsolódó anyag

EKÁER-tanácsadás