2013-2014. évi Konszolidált Éves Jelentés: “ Új utakon” – A Mazars Csoport 10. Éves Jelentése

Az “ Új utakon” cégünk története - egy olyan szervezeté, amelyik nem riad vissza attól, hogy előre haladjon, vagy hogy érdeklődő legyen, hogy új eszközöket próbáljon ki és különböző véleményeket hallgasson meg, hogy új piacokra merészkedjen és új területeket fedezzen fel. Meggyőződésünk, hogy merészség nélkül nem lehet hosszú távú megoldásokat kidolgozni a jövő generációi számára. Kulcsadatok, stratégiák, interjúk, esettanulmányok: 2013-2014. évi Konszolidált Éves Jelentésünkben mindent megtalálnak, amit tudni kell rólunk.

Az átláthatóság és a bizalom új szintje

couv RA.jpg

 

Immár tizedik éves jelentésünk megjelentetésével úgy döntöttünk, hogy az átláthatóság iránti elkötelezettségünket egy következő szintre emeljük azzal, hogy pénzügyi és nem pénzügyi adatainkat egyaránt a Nemzetközi Integrált Beszámolási Tanács [International Integrated Reporting Council (IIRC)] által kidolgozott kereteken belül kezdjük el bemutatni. Az integrált gondolkodásmód alkalmazásával olyan pontos, egyértelmű és átfogó információkat kívánunk megosztani az üzleti közösséggel és az érdekeltekkel, amelyek révén pontosan láthatják, hogyan teremtünk, közvetítünk és osztunk meg értékeket. 

“Az elszámoltathatósághoz először érthetőnek kell lenni” – interjú Mervyn Kinggel, a Nemzetközi Integrált Beszámolási Tanács [International Integrated Reporting Council (IIRC)] elnökével.

Ügyfeleink globálisan és helyi szinten is egyedi kiszolgálásban részesülnek

A Mazars által nyújtott szolgáltatások nem egyszerű tömegáruk, ugyanis nem hiszünk abban, hogy az “egy kaptafás” megközelítés többletértéket képviselne vagy hozhatna létre. Ellenben meggyőződésünk, hogy a hosszú távú növekedés záloga a valóban szoros és összehangolt együttműködés, az ügyfél üzleti környezetének ismerete és személyre szabott megoldások kidolgozásának kombinációja.

Tekintse meg a kínai Hearst Magazines International vezérigazgatójával, Lena Yanggal, valamint az April vezérigazgatójával, Bruno Rousset-vel készült interjúinkat.

Részvétel a vitás kérdések egyeztetésében és a jövő vezetőinek felkészítése

banner 700 ra.jpg

Hisszük, hogy feladatunk és kötelességünk részt venni a szakma és a piac jövőjét alakító vitákban, valamint olyan új szolgáltatásokat kidolgozni, amelyek megkönnyítik a már hatályos és a leendő jogszabályok átvételét, illetve betartását.

Tekintse meg az Európai Bizottság főosztályvezetőjével, Nathalie Bergerrel az EU könyvvizsgálati piacának reformjával kapcsolatban készült interjúnkat.

Ezen kívül a vezetők következő generációját is igyekszünk mind jobban felkészíteni, hogy a vállalatukon belül és a jelenlegi gazdasági környezetben egyaránt kibontakozhassanak.

‘The Next MBA’ képzési programunkról ezen a címen tájékozódhat: The Next MBA

2008-2014: fejlődésünk számokban

Cégünk fejlődését az alábbi – gondosan összeválogatott térképeket, ábrákat és grafikus adatmegjelenítést tartalmazó – bemutatóval szeretnénk mind szemléletesebbé tenni. A bemutató elindításához kérjük, kattintson az alábbi képre.

ar dataviz.png

Kapcsolódó anyagok

2013 2014 Group Annual Report
2013 2014 Group Annual report Digest.pdf