A könyvvizsgálat jövője a piac szemszögéből

A könyvvizsgálati szakma döntő pillanat előtt áll: a piac elvárásai változóban vannak, a technológiai fejlődés új képességekkel ruházza fel a könyvvizsgálókat és javítja munkájuk minőségét, a könyvvizsgálat evolúciójának igénye egyre erősebb, valamint az újságok címlapjain is szereplő számos céges bukás kapcsán is felmerültek a könyvvizsgálati szolgáltatás minőségével kapcsolatos elvárások és kérdések.

Ez az a kontextus, amelyben a Mazars csoport megbízott egy független közvélemény-kutató céget, hogy mérje fel a globális piac véleményét a könyvvizsgálati szolgáltatásokra vonatkozó elvárások és jövőbeli irányok vonatkozásában, megkérve az érintett feleket, hogy mérlegeljék, milyen változásokat tartanának szükségesnek a fejlődéshez. 

Ez a közelmúltbeli felmérés feltárta a könyvvizsgálat evolúciójának szükségességét, valamint egyértelműbb irányokat jelölt ki a vizsgálatok hatókörére és eszközeire vonatkozóan. A 12 országból összesen 501 válaszadó véleményét figyelembe vevő vizsgálat kritikus módon világított rá arra, hogy maguk az ügyfelek mit is várnak a könyvvizsgálati szolgáltatásoktól. Jelentésük hat jelentős ténymegállapítást emelt ki, az alábbi területeken: a könyvvizsgálók küldetése és a könyvvizsgálat előnyei; a technológia által a könyvvizsgálati folyamathoz hozzáadott értékek; a könyvvizsgálóktól elvárt legfontosabb készségek; a szélesebb körű könyvvizsgálati szolgáltatások üdvözlendő jellege; végül, de nem utolsósorban, a rotációval és a könyvvizsgálati reformmal kapcsolatos elvárások.

A megállapítások betekintést nyújtanak négy piaci „mítoszba”; mi várható el a könyvvizsgálat célját tekintve, miként kell a vizsgálatokat elvégezni, milyen egyéb területeket kellene a könyvvizsgálóknak ellenőrizniük, valamint megfogalmazták a közös könyvvizsgálatokra (joint audit) vonatkozó igényt. 

A könyvvizsgálatokra vonatkozó négy piaci mítosz eloszlatása:

  • 1. mítosz: A könyvvizsgálat elsődleges célja a csalások felderítése
  • 2. mítosz: Az ellenőrzés jövője az automatizálásban rejlik
  • 3. mítosz: Az auditorok maradjanak a hagyományos pénzügyi könyvvizsgálatnál
  • 4. mítosz: A vállalatok nem akarnak közös könyvvizsgálatot  

Töltse le „A könyvvizsgálat jövője a piac szemszögéből– mítoszok, realitások és a jövő útjai” című angol nyelvű kiadványt az alábbi linken!

A könyvvizsgálatokra vonatkozó négy piaci mítosz eloszlatása mellett a jelentés három fontos kérdést vet fel a politikai döntéshozók számára a könyvvizsgálatok evolúciójára, a könyvvizsgálati szolgáltatások szélesítésére, valamint a megfelelő készségek rendelkezésre állásának előmozdítására vonatkozóan. A jelentés későbbi részében a megállapítások régió, szervezettípus és munkaköri profil szerint bontásban is elérhetők.

A könyvvizsgálatok relevanciájának és minőségének javítása

A könyvvizsgálat a tevékenységünk középpontjában áll, és mindig is ott állt. Éppen ezért elkötelezettek vagyunk annak megtalálása mellett, hogy miként erősíthetjük meg szakmánkat és dolgozhatunk együtt másokkal annak fejlődése érdekében.

Töltse le a jelentést, hogy megismerje a piac véleményét az alábbiakról:

  • Mit várnak a vállalatok egy könyvvizsgálattól?
  • Mekkora a könyvvizsgálati reform és a közös könyvvizsgálat iránti globális igény?
  • Szeretnék-e a társaságok, hogy a könyvvizsgálók a pénzügyi auditokon túl is bővítsék szolgáltatásaik körét?
  • Hogyan jellemezhető egy jó könyvvizsgáló?
  • Hogyan ruházza fel a technológiai fejlődés új képességekkel a könyvvizsgálókat anélkül, hogy a helyükbe lépne?
  • És még sok egyéb kérdés...

Kapcsolódó anyag

The future of audit: market view