Miért fontos a globális compliance a vállalkozásoknak?

A globális compliance már jó ideje a jó üzleti gyakorlat fontos része, de még mindig vannak olyan cégek, akik úgy tekintenek rá, mint egy kötelezően teljesítendő feladatra, nem pedig mint egy hozzáadott értéket jelentő lehetőségre. Egy felmérést készítettünk arról, hogy a vállalatvezetők hogyan viszonyulnak a globális compliance-hez, mibe fektetnek a tevékenységük kapcsán, mi jelent számukra kockázatot, valamint mit várnak el a jó compliance-től.

A tanulmány arra mutat rá, hogy ha a compliance területét jól kezelik, nőhet a befektetők és az ügyfelek bizalma, és így a vállalkozás megítélése is kedvezőbb lehet. Ugyanakkor egyre nagyobb a kihívás: egyre összetettebbek a feladatok, a jogszabályok gyorsan változnak, a Covid-19 világjárvány is okoz fennakadásokat. A vezetők a technológiai eszközök és munkatársaik készségeinek fejlesztésében látják az utat abban, hogy lépést tudjanak tartani a változásokkal.

Egyértelmű felelősségérzet

25 országban dolgozó 890 megfelelési területen dolgozó vezető szakember válaszai alapján a tanulmány bemutatja, hogy a vállalatvezetők egyértelmű felelősségérzettel viszonyulnak a globális compliance és az ebbe tett befektetések megtérülése iránt.

Betekintést nyújt továbbá abba is, hogy a vállalatvezetők egyre nehezebb feladatnak tekintik a megfelelés kezelését a terület összetettsége, a gyorsan változó jogszabályok, valamint a Covid-19 hosszú távú következményei miatt. A fejleményekkel való lépéstartás érdekében a vezetők a technológiai eszközök és munkatársaik készségeinek fejlesztését tervezik.

Főbb megállapítások

  • A jól végzett globális compliance tevékenység növeli az érdekelt feleknek a cégbe vetett hitét és bizalmát: a válaszadók 58%-a szerint a megfelelés lehetőséget teremthet a bizalom és végső soron a vállalati hírnév erősítésére. 
  • A compliance követelményeinek teljesítése várhatóan nehezebb lesz a jövőben: a válaszadók 82%-a biztos abban, hogy sikeresen teljesíti a követelményeket most és fogja a jövőben is. Azonban a válaszadók kicsivel több mint a fele (51%) arra számít, hogy a következő öt évben nehezebb lesz a törvényi megfelelés. A gyorsan változó jogszabályok, a fokozódó komplexitás és a Covid-19 a három legnagyobb, míg a Brexit a legkisebb jelentőségű kihívás.
  • A vezetők befektetnek a jövőre való felkészüléshez szükséges technológiába és készségekbe: 27%-uk tervezi, hogy a következő öt évben jelentősen növeli a globális megfelelésre szánt pénzügyi és emberi erőforrásokat.

„A globális compliance már régóta a jó üzleti gyakorlat fontos része, de még mindig vannak, akik csak úgy tekintenek rá, mint egy kötelezően teljesítendő feladatra, nem pedig mint egy hozzáadott értéket jelentő lehetőségre. Ezért azt a célt tűztük ki, hogy feltérképezzük, miként közelítik meg a vállalatvezetők a globális compliance kérdését, beleértve az arra fordított figyelmet, az elvárt megtérülést, a várható kockázatokat és a befektetések fókuszpontjait.”

Erick Gillier hozzátette: „Miután a vállalkozások minden korábbinál szigorúbb ellenőrzéseknek vannak kitéve, a felmérés azon megállapítása, hogy a legtöbb vezető tervezi a megfelelésre szánt pénzügyi és emberi erőforrások növelését bizonyára megnyugtató mindazok számára, akik számára fontos a jól végzett üzleti tevékenység.”

Erick Gillier

Partner, A Mazars csoport Outsourcing üzletágának vezetője

Olvassa el Miért fontos a globális compliance a vállalkozásoknak? című angol nyelvű jelentésünket, hogy megismerje többek között a globális compliance-ben rejlő lehetőségeket, az előttünk álló kihívásokat. A jelentésből az is kiderül, hogy miként működik az adózási átláthatóság, mint a megfelelés egyfajta mikrokozmosza, illetve a vállalatvezetők mit tesznek a jövőre való felkészülés érdekében.

Kapcsolódó anyag

Mazars Global Compliance Study